„Kit kell
megkeresztelnem magamban? „Mindent tudok már, és nem vagyok az, aki szeretnék
lenni?” – egymástól néhány sornyi
távolságra feltett kérdések a Naplók és
jegyzetek egyik lapján és egyébként visszatérően, többféle változatban a
szöveg egészét nézve, sokszor a válaszadás lehetőségét teljesen nyitva hagyva.
E kérdések a Naplók és jegyzetek és
Hamvas Béla általános léthelyzetének központi kérdései is egyben. Erre mindennél
jobban rávilágít az összeállítás. Ugyanis míg a szerző műveiből általában véve
egyértelműen kitűnik, hogy az emberiség legfontosabb vallási, bölcseleti,
erkölcstani okfejtéseit, a lét és az élet dimenzióinak különbségét, az ember
feladatát, sorsának célját kétségtelenül megértette, a világirodalom és a
társadalmi rendszerek szellemi hierarchiáját átlátta, egyúttal megértésétől
legalább részben elmaradt megvalósítása, ahogy erre jelen esetben és példának
okáért a Silentiumban is kitér. Noha
ez csak az elemzés szempontjából lehet érdekes, és nem von le semmit ránk
hagyott életműve értékéből.
A Naplók
és jegyzetek két megjelent kötete az 1942 és 1968 közötti időszakot, vagyis
nagyjából az író orosz fronton teljesített szolgálatának kezdetétől, egészen a
haláláig tartó intervallumot öleli fel. A kötet lapjain tanúi lehetünk
legfontosabb írásai születésének, a hozzájuk készített jegyzetek alapján nyomon
követhetjük a szinte szüntelenül zajló munkafolyamatot, beleolvashatunk
előadásterveibe, belső vívódásainak, útkeresésének, kétségeinek,
elhatározásainak, sorsa lényeges fordulatainak lehetünk tanúi, vagyis egész
egyszerűen szinte korlátlan betekintést nyerhetünk a szerző, a mester
individuumába és szellemi műhelyébe. Irodalmi szempontból a legizgalmasabb talán
ebből az, ahogyan végigkísérhetjük, hogy mi történt addig, amíg egy Hamvas
Bélában felébredő, fokozatosan körvonalazódó gondolatkörből Scientia sacra, Silentium, Karnevál stb. lesz. Ez pedig nem elválasztható
tőle, belső érési folyamatától. Meg kell jegyezni: az összeállítás nem teljes.
Az eredeti kézirat hozzávetőlegesen 1500 oldal, ebből 700 került be a
kiadványba, így a Naplók és jegyzetek egészére
vonatkozó és végérvényes kijelentéseket nem lehet tenni, annál is inkább, mivel
sok bejegyzés, szövegrész az olvasó számára a szükséges háttér információ és a
Hamvas életmű legalább részleges ismerete nélkül értelmezhetetlen,
megfejthetetlen marad. Mindazonáltal az elérhető anyag alapján lehet egy
általános képet festeni a szerzőről és pályájáról.
Különös, hogy Hamvasnak mennyire szenvedélye
volt az írás, a tudásszerzés, a rendszerezés, az átadás. Főként, mivel minden
nagyszabású művében fellelhető főbb gondolatkör magvát levezette naplójában is.
E feljegyzések, bejegyzések által tudásának és üzenetének lényegét már akkor is
elénk tárta volna, ha semmi mást nem ír. Mindenesetre világos, hogy mindenkor,
minden körülmények között elsődleges küldetésének tekintette az írást. Egész
élete középpontjában ez állt. Akkor is, ha sokat foglalkozott a gondolattal: „A nem írás több, mint az írás. Ma a nem
írás nagyobb mű, mint az írás. Az egyetlen elfogadható írás a nem írás.
Szükségképpen magasabbrendű és intenzívebb és igazabb. Az egyetlen tanúság
hallgatni.” Az írás talán azért játszott kulcsszerepet életében, mert a lejegyzés
és közreadás folyamata által fokozatosan fejlődhetett, gazdagodhatott, és
magasabb szintre emelkedhetett önmagáról és a világról alkotott eszmerendszere
egyaránt, másrészt pedig nyilvánvalóan tudatában volt annak, hogy ő maga az őrző szerepkörében lép fel, vagyis a
világ ős- és ókori tudásanyagát hozza ismét felszínre hiánypótló módon,
egyfajta szintézisen alapuló rendszert alkotva, értelmezési keretet kínálva a
modern ember számára.
Bejegyzéseiben, főleg eleinte esetlenebbül
fogalmaz, mint általában esszéiben, regényeiben, más részletek viszont egészen
kidolgozottak, rendszerezettek, gazdag gondolatisággal bírnak, ilyenek főként
az 1953 és 1962 között írt szövegek. Érdekes, hogy az olvasónak többször
ébredhet az a benyomása, mintha a szerző egyes dolgokat olykor feleslegesen
túlbonyolítana, túlrendszerezne. Erre egy helyen maga is kitér: „…amit mondok (kinyilatkoztatás, alapállás),
az helyes, de nem helyes, hogy úgy mondom, ahogy mondom. Ennek egyszerűbbnek
kell lennie. Meggyőzőbbnek, tisztábbnak, igazabbnak.” A naplórészletekben,
mint ideológiai keret, legtöbbször a kereszténység eszmerendszere, a védikus
bölcselet és a görögség fordul elő. Egy-egy szövegrész kifejezetten imaszerű,
noha itt meg lehet említeni, hogy a szerző a Silentium című kötetben többször hangoztatja: „Nem vagyok vallásos.”. A naplószövegek szerinti önmeghatározása
viszont ez: „Misztikus-materialista-ateista-panteista-teista-spiritualista
vagyok. Ugyanakkor nem vagyok sem spiritualista, sem materialista.” A
hatvanas évek elejétől egyre fokozódó hangsúlyt kap bejegyzéseiben az
önelemzés, az önmeghatározás, a számvetés, megvalósításának tudásától való
elmaradása. Megvalósításának hiányosságai időről-időre jobban feszélyezik,
élete utolsó éveiben pedig ezeket a következtetéseket vonja le: „Következő életemre halasztottam a
legtöbbet, amit el akartam érni.” „Bármilyen lesújtó legyen is magamra, egyszer
s mindenkorra meg kell állapítanom, ha már élni kell, nem vagyok alkalmas arra, hogy egy legyek a tizenként
tanítvány közül. Pedig az élet csak akkor lenne elviselhető, csak akkor lenne
hiteles.” A munkát tehát önmagával már nem volt ideje befejezni, ám, amit
leírt és tanított, az minden kétséget kizáróan teljes.