Karinthy Frigyes Esszék és kritikák I.: Írások írókról; Írók és könyveik címen megjelent gyűjteményes kötetéről
Léteznek könyvek, melyek esetében már az első oldalak
olvasata után tudni lehet, milyen ténymegállapításokat tehetne az ember a kötet
egészére vonatkozóan, elég nagy bizonyossággal, éspedig pozitív
értékítéletként. Ilyenkor a kötet elolvasásával félig-meddig már csak
leellenőrzi korábbi feltevései helyességét. Szinte rögtön, a kézhezvételekor
érzi a kritikus, hogy a műről kritika fog születni, mert erről kritika kell,
hogy szülessen, és ráérez a majdani elemzés főbb gondolati szálaira,
kulcsfogalmaira. Nem revizori alapossággal és közönnyel elemez, hanem
önkéntelenül-természetesen-játékosan-bohókásan, a műélvezet legmagasabb fokán,
mivel, ha megtehetné, az ilyen könyveket olvasná el egy szuszra, szünet nélkül,
elejétől a végéig, függetlenül attól, hogy azok miről is szólnak, mert a
tartalom ebben az esetben tényleg megengedheti magának, hogy csak másodlagos
legyen – noha valójában ez mégis csak ritkán fordul elő. Ezeket a köteteket
lehetne az úgynevezett mámor-könyvek kifejezéssel
illetni. Mámor-könyvek, vagy élmény-könyvek:
olyan írásművek, melyek gondolatiságában, szövegvilágában, stílusában elmerülni
eufórikus élményt jelent. Az ilyen kötetekből mintha az olvasó már pár oldal
után kihallaná a szerző felé intézett kérdését, melyet csak úgy Tanár
úr kéremesen hozzá intéz, így: – Szinay, készült? Erre pedig a bátor,
kalandvágyó, kíváncsi olvasó lelki szemeit lesütve, szinte suttogva azt
felelheti magában: – Tanár úr kérem, én készültem. Igen, ezekre a kötetre
készülni kell. Mind lélekben, mind műveltségben, mind alázatban. Nincs itt
helye a félrebeszélésnek, ha az összhang, az egymásra hangolódás megvan, a
szerző és az olvasó már a kötet elején magára ölti szerepeit, a tanító és a
tanítvány léthelyzetét, és kettejük között izzó, eleven, alkotó párbeszéd
indul.
Ugyanez történhet például
Babits, Márai, Hamvas köteteit olvasva, és bármiféle elfogultság nélkül
állítható, hogy jelen összeállítás is e kategóriába sorolható. Ahogy a
fülszöveg ígéri: „…Óriási meglepetés lesz ez a könyv azoknak is, akik
ismerik, szeretik Karinthyt, és rajonganak érte. Ugyanis ezeknek az írásoknak
csak töredéke jelent meg egyszer könyv alakban…” „…A
meglepetés oka nem is az ismeretlenség, hanem az írások milyensége. Az
ötletbűvész, a sziporkázó humorista kritikáiba és elmefuttatásaiba át tudta
örökíteni mindazt az írói erényt, amelyet szépprózában, versben, humoreszkben
kibontakoztatott. Roppant egyénisége áttöri a műfaji korlátokat, s minden
műformában önmagát adja. Ezáltal lenyűgözően érdekes olvasmányok ezek az
írások.” És a fülszöveg nem túloz! Karinthy e kötet minden
írásában egyszerre novellista, költő, esszéista, humorista, filozófus, kritikus
stb. Az egész szöveg hibátlan esztétikai élmény, mely által az olvasó
gondolkodásmódot, életszemléletet, világnézetet gyakorol. Egyrészt a XX. század
első felére jellemzőt, másrészt a Karinthy félét, harmadrészt pedig egyfajta
módon a mindenkori értelmes és univerzális emberét. Mintha az egyes
írások mondatonként épülnének fel, az egyes mondatok pedig szavanként lennének
tökéletesen egymás mellé illesztve. Nehéz elképzelni, hogy ilyen tiszta,
választékos, olvasmányos, tartalmas szövegvilágot valaki spontán módon
létrehoz. Karinthy kötete csupa báj, csupa humor, csupa ráció, csupa éleslátás
és figyelmesség. Egy féloldalas mondaton az ember pillanatok alatt,
tánclépésekben végigszalad, úgy, hogy az minden pillanatban világokat nyit meg
a lelkében. Általában véve esszéihez és kritikáihoz képest a kritikus által
hirtelenjében leírni kívánt esszé vagy kritika erőtlen, üres piszmogásnak hat.
Karinthy szinte minden kritikája
lélekanalízis is egyben. Nála még a szerző és a mű nem különválasztható. A
kritikával személyiséget elemez, jellemrajzot is készít, nem szorítkozik
pusztán a szövegminőség vizsgálatára, de ő az, aki ezt minden kétséget
kizáróan, külső hivatkozás nélkül, természetes műveltségére, ember- és
világismeretére alapozva megteheti. Egy-egy kritikában vagy esszében elsősorban
nem arról ír, hogy mit tud az adott műről, hanem, hogy mit tud az adott mű
szerzőjéről, illetve arról, ahogy őt és művét a világműveltségben el lehet
helyezni. Elemzései közben mintha intuícióira hagyatkozna, mintha ráhangolódna,
ráérezne a szerzőre. Nála a kritika reflexió, továbbgondolás. Egy-egy
kritikában valóságos nyomozati eljárást folytat a szerzőre és művére vonatkozóan.
Mindenközben, írásai által apró bolygókat hoz létre, szövegei izzók, élők,
elevenek, állandó mozgásban vannak. Különösen kedvelt szerzőiről – akikkel
általában baráti kapcsolatban áll – patetikusan és ihletetten ír. Ilyen például
Kosztolányi, Tóth, Ignotus.
Az Irodalmi Lexikon 1963-s kiadása szerint
Karinthy volt az az irodalmár, aki mindenhez értett egy kicsit, jelen kötet
olvasatában viszont inkább úgy fogalmazhatnánk, hogy mindenről tudott annyit,
amennyit kellett, és csak azt, amit egész pontosan kellett. Általában véve
sokoldalún képzett, szellemi polihisztor benyomását kelti, vagy ahogyan ő írja
olyan emberét: „…akivel nem kár vitatkozni.” Eszmefuttatásaiban nincs egy
felesleges gondolat, egy felesleges szó sem. Írásait jellemzően nem alakítja hosszúra,
a lényeg kifejezésére törekszik, szövegei általában kettő, két és fél A/4-s
oldal terjedelmet tesznek ki. Ennyibe sűríti bele a lényeget, de előfordul
mindössze kb. 15 mondatból felépülő kritika is a kötetben. Persze a terjedelem
függ attól is, hogy egy-egy írás hol, mikor, mely lapban, mely változatában
lett közölve. A kötet első, Írások írókról alcímet
viselő fejezete az 1914-es kiadás szerkezetét követi, szövegezésében azonban
attól helyenként eltér, míg az Írók és könyvekalcímű függelék korábban meg nem
jelent írásokat, illetve az első fejezetben szereplő írások bővített
változatait tartalmazza. A közölt anyag nagy része korábban folyóiratokban,
napilapokban, antológiában szerepelt, az összeállítás legfőképpen az egykori Nyugat közléseiből
válogat, időrendi sorrendben.
Léteznek könyvek, melyek esetében már az
első oldalak olvasata után tudni lehet, milyen ténymegállapításokat tehetne az
ember… Az ilyen köteteteket kezébe véve először fellapozza elől, majd hátul,
méricskéli, esetleg meg is rázza, mint valami ajándékdobozt, aztán végül enged
a kísértésnek, beleolvas, és végigárad rajta…, de most egészen fura ez a
Karinthy karakter. A könyv címlapjáról Karinthy kemény, merev, szigorú, már-már
félelmetes arckifejezése és tekintete nézz vissza ránk, ugyanaz az ábrázat,
melyet szinte kivétel nélkül minden róla készült fotón láthatunk, ezzel szemben
belső világa egy végtelenül nyitott, gazdag, szellemes, ízes, érzelmektől
feszülő csodavilág. Hogy milyen volt Karinthy valójában és teljes egészében,
azt csak az tudhatja, aki személyesen ismerte, nekünk marad a bizonyosság, hogy
egy rendkívül szuggesztív, nagy hatású, kivételesen felkészült és rendkívüli
fantáziával megáldott szerzőt tisztelhetünk személyében.
Az Esszék és kritikák I. címen
megjelent összeállítás forgatása ajánlott a laikus, műkedvelő közönség és
kritikusok számára egyaránt. A műkedvelőknek önfeledt szórakozás,
kikapcsolódás, ismeretszerzés, elgondolkodás céljából, a kritikusoknak pedig
kritikai- és stílusérzékük elmélyítésére, a kritika módszertanának behatóbb
tanulmányozására.
