A Magyarok a kitalált középkorban című
kötetben Heribert Illig és Klaus Weissgerber az un. kitalált középkor – vagy
máshogy –, a fantomkorszak elméletét – mely szerint 297 év csupán utólagosan, a
történelemi tények meghamisításával lett hozzáírva a kora középkor történetéhez
– igyekszik alkalmazni a Kárpát-medence történetének vizsgálata közben. Ehhez a
szerzőpáros a legfontosabb forrásokon kívül áttekinti a numizimatikai
leletanyagot és az összes lényeges, fellelhető tudományos irodalmat. A
vizsgálat tanulsága szerint a fantomkorszak a magyarság történetét sem kerülte
el, s az elmélet értelmében a honfoglalás valójában 600 körül zajlott le, a
hivatalosan elfogadott 896-s évszámmal szemben. Mivel a számunkra is érdekes,
tulajdonképpeni konzekvencia nagyjából ennyi, alább inkább a könyv szerkezetét
elemezzük, ám eközben azért kitérünk a tartalom érdekesebb, fontosabb elemeire
is.
A könyv legvégén található Számvetés című
fejezet tulajdonképpen négy oldalban összefoglalja azt, amiről az előtte
olvasott 304 oldal szól, illetve, ami abból lényeges. Ha ez így van, akkor át
kell tekintenünk azt, hogy tulajdonképpen, végül is mire megyünk a könyv
törzsanyagával, miért éri meg számunkra az elolvasni? Lássuk!
Először is le kell szögeznünk, hogy a cím
kicsit csalóka, mert az sugallja, hogy a magyarság egy konkrét, 297 éven át
tartó korszakába nyerünk bepillantást – ami tulajdonképpen meg sem történt,
illetve pontosabban voltak megtörtént elemei, csak azok nem 297 év, hanem
néhány évtized alatt zajlottak le. Ezzel szemben a könyvtől megkapjuk a
Kárpát-medence teljes történetét a Kr. előtti II. századtól egészen Szent
Istvánig. Hozzá kell tenni azonban, hogy ez a kötet egyik legnagyobb erénye is.
A szerzőpáros a bevezetés és a
fantom-korszak elméletének ismertetése után először a Kárpát-medence magyarok
bejövetele előtti korszakát ismerteti, majd a következő fejezetben számba veszi
a Kárpát-medencében adott időszakban élő népeket, végül pedig a magyarság
történetét beszéli el egészen e nép eredetétől Szent Istvánig. Ebbe az
elbeszélésbe köszönnek bele olykor a fantom-korszak elméletének vonatkozásai.
Így olvasás közben számos hasznos ismeret birtokába juthat az érdeklődő olvasó,
ugyanakkor látható, hogy a tartalom nem egészen úgy járja körül a tárgyat,
amint azt elsőre sejteni lehet, vagy ahogyan a könyvtől várnánk.
Mivel a kötet elsősorban a tudomány
képviselőinek készült, előfordulhat, hogy a laikus olvasó nehezen békül ki
vele. Oka lehet ennek a könyv hangvétele és terjedelme is. Az az érzésem, hogy
ezt a tartalmat egy hozzávetőlegesen 100 oldalas kötetbe is bele lehetett volna
foglalni, legfőképpen a szükségszerűtlen tartalmi elemek, a fölösleges
ismétlések kerülésével, kihagyásával. Ilyen szükségszerűtlennek értelmezhető
rész például a bevezető azon eleme, melyben Weissgerber bemutatkozik a magyar
olvasó számára, illetve azt ecseteli, hogy ő, mint német történész, miért
foglalkozik a magyarság történetével. Meg kell jegyezni, becsületére válik,
hogy foglalkozott a témával (a magyarok helyett is), de a könyv tartalmát ennek
megokolása nélkül is értettük volna. A kötet szövegét egyébként több helyen
azért nehéz olvasni, mert a szöveg és a tartalom túlságosan száraz, tényszerű.
20-30 érdekesnek és izgalmasnak mutatkozó oldalt követ szintén 20-30 bár
fontos, ám az olvasmányosság szempontjából kevésbé érdekfeszítő oldal, melyen
az olvasónak át kell verekednie magát. Természetesen mindez annak köszönhető,
hogy a szerzők igényes és alapos munkát akartak végezni, noha ez talán túl jól
is sikerült nekik. Egyedülálló részletességgel és objektivitással gyűjtik egybe
a magyarság történetére vonatkozó adatokat, információkat, elméleteket. Egy-egy
téma kifejtésekor minden ahhoz kapcsolódó elmélet bemutatásra kerül a szerzők
elmélete mellett, teljesen egyenrangúként kezelve más nézeteket. Viszont ezzel
kapcsolatban feltűnő, hogy a felvonultatott elméletek, felvetések számához
képest a szerzők kevés konkrét következtetést vonnak le.
A kötet szerkezete olykor kissé zavaros, az
elsőre jól kigondoltnak tűnő felépítés ellenére is. A könyvet helyenként
teljesen váratlanul felbukkanó illusztrációk díszítik, melyeknek általában
semmi köze sincs az adott oldalon vagy a környékén található tartalomhoz. A
gyakran nehézkesre, nehezen követhetőre, elnyúltra sikerült tartalmat tanácsos
lett volna a fejezetek végén rövid összefoglalóval zárni a könnyebb érthetőség,
nyomon követhetőség, rendszerezhetőség érdekében. Több helyen előfordul, hogy a
szerzők a tartalom adott helyen szereplő részleteinek kifejtését későbbre, egy
következő témaegység tárgyalásához csatolják, halasztják. Viszont, ha már úgyis
ismétlések szerepelnek a könyvben, illetve a szerzők a minél tisztább
érthetőségre törekedtek, akkor nyugodtan le lehetett volna írni azokat a
részleteket adott helyen, hogy az olvasónak könnyebb legyen a könyv egyes
részeit egymáshoz csatolnia. Mivel az anyag rendkívül sok információt
tartalmaz, mindenképp nehézséget jelenthet a megértés szempontjából több
részletben, nagyobb szünetekkel elolvasni. Egyébként sem olyan könyv ez, amit
csak egyszer kell a kezünkbe venni. Tökéletes befogadásához, megértéséhez,
átlátásához többszöri olvasás szükséges.
Összességében a könyv egy rendkívül fontos
és hasznos tényanyagot vonultat fel, talán nem a legszerencsésebb formában és
hangvételben, mindennek ellenére olvasása mindenképpen ajánlott azok számára,
aki meg akarják tudni, hogy mi és hogyan zajlott a Kárpát-medencében Szent
Istvánig, beleértve azt is, hogy a magyarok történelméről eddig alkotott
nézetek átfogalmazásáról, újragondolásáról, sajátos tisztázásáról van szó. A
magyar történelem pont azon időszakairól kapunk e könyv által képet, melyeket
idáig homály fedett, és ez talán a legfontosabb.
